A fatüzeléses égetésről és a Japánba vezető utamról

Kisgyerekkorom óta érdekelnek a keleti kultúrák.

Tizennégy éves voltam, amikor először égettem fatüzeléses kemencében, és már akkor elvarázsolt ez az égetési forma. Az egyetemi éveim alatt és után is leginkább a porcelánnal való alkotás foglalkoztatott.

2010-ben történt az a fordulópont, amikor a Nemzetközi Kerámiaművészeti Stúdióban találkoztam Masakazu Kusakabéval. Amikor láttam őt korongozni, lenyűgözött az a felszabadultság, ahogyan az agyaghoz nyúlt — újra feléledt bennem a tudásszomj és a vágy a keleti tárgyalkotás mélyebb megismerése iránt.

Először 2015-ben utaztam Japánba mesterem, Masakazu Kusakabe meghívására.

Három hónapot töltöttem ebben a csodálatos országban. Asszisztensként segédkeztem Kusakabe sensei anagama kemencéjének építésében, Mashikóban egy földrengésben megrongálódott noborigama kemence alapjának helyreállításában, valamint Kiotó közelében, egy erdőben található fatüzeléses kemence megépítésében is.

Ezután a három hónap után úgy éreztem, hogy a kultúra annyira magával ragadott, hogy szeretnék visszatérni, és mélyebben megismerni a helyi alapanyagokat.

Ugyanebben az évben találtam egy ösztöndíjpályázatot, amelyet a Japánban működő Kanbe Foundation írt ki külföldi keramikusok számára tanulmányaik támogatására. Jelentkeztem a pályázatra, és 2016 februárjában értesültem a kedvező eredményről: lehetőséget kaptam arra, hogy Japánba utazzak.

Májusban, a vízum megszerzése után, meg is érkeztem.